Kiállítási körsétánk a Váron át vezet: egy könnyed, közvetlen nyári kiállítás-kirándulás képei között, ahol átírt vagy „átfestett” látképek, képeslapok idézik a szobrok, terek, sétányok „ódon” ízét, hangulatát – néhol némi futurisztikus, fantasztikus beütéssel. Nem szó szerint vesszük az átfestést, ahogy a „festői” viselkedést sem csak a szó szoros értelmében: olyan, közvetlen viszonyulás, kapcsolatok, intim „vonások” jelennek meg a festői gesztusokban, színekben, foltokban és kifejező felületeken, melyet közös és „közeli helyünk”, élményünk, a Budai várnegyed ihletett.

Röpke impressziók és szerkesztett kaleidoszkópok sokfélesége, színessége kavarog a falakon és járja át a teret, hat „spirituálisan” lelkesült fiatal festőnk, Appelshoffer Péter, Fabók-Dobribán Fatime, Jahoda Réka, Kaszás Réka, Mayer Hella, Szemethy Orsi megfogalmazásában, kifejezetten eme témára és tárlatra. Színes festői látomások, képzetek keverednek személyes, lírai megközelítésben vagy távolságtartóbb, görbe tükörben. Közös bennük „várképük”: a patinás, ősi hangulat, szellem nosztalgikus megidézése, kevéssé kritikus megközelítése – ám ez a szellem is néhol ki-kikacsint a képből. Festőink festenek és megidéznek – mi sem kívánunk ennél többet, mint ami maximálisan átadható és kiélvezhető a művekből; a műemlék-hangulatból, mely dominál bennük. A múltból közelítenek, de abszolút mai, friss festői szemmel és megoldásokkal, néhol fiktív elemekkel, légvárakkal a valóság masszív, ám hézagos várfalába építve. Várképzetek. Nem mérnöki konstrukciók, városfejlesztési tervek, konkrét kutatási elképzelések, inkább szavakban és számokban alig kifejthető sugallatok, inspirációk. Annyiban könnyedek, amennyire az ecset puhasága vagy a vászon finomsága, érzékletessége engedi, a festékfoltok, finom kontúrok és filigrán szerkesztés fesztelensége, vagy a festői gondolat mesterkéletlensége.